Ha egyszer elrúgtad magad
          a fészektől,
ne nézz hátra, mert visszazuhansz,
s vissza nem vesz, mi kitagad:
          a tám megdől,
s örök kételyek között suhansz.

Elbocsájtó isten-hozzád:
          vidd magaddal
és élj meg belőle holtodig,
míg járod az élet hosszát
          hős robajjal,
szívedből nyúl fel a torkodig.

Előre nézz, az istenért,
          előre láss,
lobbantsa hajad a szembeszél.
Mit hagytál hátra, meg se mérd,
          halmozz, ne áss,
s a szirének dala nem beszél!

Emlékek, emlékek: kútja
          a nem-létnek,
ezer évért sírhatsz, ha vétesz –
körbezár Möbius útja,
          s meg sem éred,
hogy percre is magadért létezz.

Égesse lelked a mámor,
          s mutasd magad:
csodálják meg röptödet sokan.
Rejtjellel üzen a távol,
          húz, elragad,
s te így élsz tisztán és boldogan.

1985 Cs.T.