Szonett 99.
Fényre születtem, de árnyékban járok,
hittem egykor, nincs akadály, nincs határ,
repültem, szálltam, mint a szabad madár
szürke napokból fontam színes álmot.
Aztán sötét titkok jöttek, talányok,
átcsapott testemen a gyönyör-dagály,
és magával sodort a sötét viszály,
most megbánás bénít, mint fojtó marok.
Dohos gondözön letepert a földre,
de lelkem emberibb célokra törve
megtalált téged és gyógyító kezed.
Sokszor kegyetlen, vad volt hozzám az ég,
került a boldogság és a könnyű lét,
de kegyelmed fénye előttem lebeg.
2013. december 12.