Tekintve, hogy 2015 a fény éve, versemet ennek a gondolatnak a jegyében írtam a Pécsi Szenior Akadémia,oklevél átadó ünnepségre.. 

Életünkben a fény átölel fogva tart.
Tudományban, optikában oktat,
a művészetben új szerepeket mutat.
nem csak egy évig, az örök mindenségig.

Ma már fogalom a láthatatlan
mégis látható varázslat
a gyógyító röntgensugár ,
kutat, ahogy a testeken áthalad.

Csendben születő fohászokban,
kényszerített fénynyaláb
a lézer és a hologram a tudományban.
Ott van a fény a terápiában
az árnyék és fény egyensúlyában,
sebességében a csillagászatban.

Ott van a fény, amikor a puskacsövét
elhagyja a halált osztó..
S az emberiséget a gyilkoló

nagyon nagy robbanásból,
szerterepül a sok töltény.

Egy végtelen fény, valahol benne élünk.
Nincs kezdet se vég, csak saját maga,
a spirális, körkörös, mint csillagos ég.

A végtelen véges képzeletünkben
mégis egy gyenge gyertya fénye
alkotásaink elégett kanóc maradéka.
A tudás, melyet megszereztünk,
mint gondolat láthatatlan fénye
utódaink öröksége.
De fényt adott, amíg éltünk,
amíg simogatott kezünk,
és mögötteink megtanulták,
hogy szerettünk, nagyon szerettünk.

Ezüstös álom, s az út elrozsdásodott 
Csillagfényekben látni még merre.
Mögöttünk a maradék fény
sok ezer ember szemébe
talán nem felejtene.
 

Mécs László gondolataival zárom versemet:

„Az élet örök búcsúzás.
Ó bár csak tudnánk távozáskor
fényt hagyni, mint a Messiás”