Öreg akác, mióta állsz?
Időd számlálót már nem találsz.
Törzsed gyötört, sok kínt kibírt,
Vad gerle rólad vitt hírt.
Hírt vitt a harkálynak,
Segíts az öreg akácfának.
Törzse görcsös, ága beteg.
Új tavasz jön, ismét élhet.
Virágot bont, virágfürtöt.
De már sok levél elköszönt.
Nyújtja ágát, szára törik,
Seregélyek még megülik.
Átjáró lett, madár fészke.
Tovaszállnak megpihenve.
Rigó dalol szerenádot.
Varjú csapat rajta károg.
Tavasz hozza szép virágod.
De már egy-két ágad halott.
Erős törzsed még bírja.
Évtizedek sorát írja.
Belevéstek évgyűrűket.
Megéltél már történelmet.
Történelmet ember írta.
Te ágadat törte, zúzta.
Illatoddal átkaroltad.
Adtál neki hűs nyugalmat.
Méhek hada virágporod szívta.
Embernek lettél gyógyítója.
Zivatarok zúgtak el feletted.
Koronád, ágaid törtek.
Te csak álltál, némán tűrted.
Hűs lombot adtál fáradt embernek.
Lombkoronáddal madarat védtél.
Sok fiókát elrejtettél.
Elmúlt az idő feletted.
Száz is elszállt, te csak tűrted.
Nem számoltad évgyűrűidet.
Hálából most az emberek
Rád vetik vad szemüket.
,,Nem való vagy a tájba.
Tájidegen a magyar akácfa"
Végezni kell vele.
Ne legyen a magyarnak méze.
Ahogy itt állsz előttem árván.
Látom, ha tehetnéd, szólnál.
Elmondanád, te ősi fa vagy.
,,Hogy tájidegen? - Pihent egy Agy !"
Kitalálta kiirtásod!
Rád zúdította a magyar sorsot.
Te csak állj, szilárdan el ne hagyd magad!
Fejsze éle törzseden csattanhat.
Megéltél már sok rossz évet.
De hosszú életed, azt megvédted.
Mert ki téged egyszer kivág,
Megírja majd saját sorsát!
Mosonmagyaróvár, 2014. május 13.
TM