A köd láthatóan bekúszott a nő szeme elé. A hídon állt, figyelte a vizet, a szél hullámokat csapott a partra. Hajó haladt át a híd alatt, csendben szelte a habokat. A köd lágyan hullámzott, lassan vonta be a látóhatárt. Még nem kelt fel a nap, és már nem is fog tudni szétnézni ezen a napon.

  A nő beszívta mélyen magába a hihetetlen látványt. A folyót, a várost, a fényeket szürkeség borította be. Az idő a pillanatban megállni kényszerült. Mintha varázslat részese lenne, jóleső érzés járta át. Míg érzékei a csodának voltak tanúi, egy hangra lett figyelmes. Halk és vékony hangocska terelte vissza a valóságba. Szeme kutatni kezdte a leereszkedő sűrű ködben a hang gazdáját. A hangból tudta, egy kis cica kér segítséget. Óvatosan tett pár lépést abba az irányba, ahol a macskát sejtette. A lába hozzáért egy kis gombolyaghoz, mely vizes és picike volt. Leguggolt hozzá, és megérintette. Az állat nem szaladt el, tűrte az érintést. Kezébe vette, közelebbről megnézte, kicsike, és fázik. Hófehér bundája, zöld szeme, hízelgő dorombolása azonnal megbabonázta. Egy percig sem volt kétsége, tudta, a macskát hazaviszi. Az állat a tenyerében elhelyezkedett, már nem nyávogott, csak rábízta magát az emberre. Várta a meleg és békés otthon, szeretet, gondoskodás.

   Ember és állat egymásra talált a varázslatos, ködös hajnalon, mindketten megmenekültek ezen a napon.

TM