Tanár voltam, most nyugdíjas pedagógus
Vagyok, prológus, finálé epilógus,
Közte mintha nem történt volna semmi sem,
Egy üres dráma, a sorsom már csak ilyen,
Nem rekviem ez, van még vers bennem ezer,
Legyen mértéktartó és szerény az ember,
Visszafogom magam, kicsit megpihenek,
Így kívánják ezt megfejtetlen jelek,
Csak falra hányt borsó, amit mondok,
Nem csillapodnak, csak nőnek a gondok,
Haragba vagyok a számítógépemmel,
A technika helyett nekem szeretet kell,
Pár kedves ember a bezárt szobám helyett,
Ligetek és erdők, a nagy bazalt hegyek,
Keseregni nektek tovább nem akarok,
Lepattannak rólam a rozsdás lakatok,
De csalfa még e tavasz, ez a február,
Változik az égbolt, bujkál a napsugár,
Könyvekbe, felhőkbe, színekbe merülök,
Persze egy ígéret sem szent, és nem örök,
Nagyokat sétálok, és sokat olvasok,
Hívnak már a vizek, és várnak a partok,
Víztükör, hullámverés, illatos szirom,
Nincs rám íratva, de már az én birtokom,
Várok ott valami melegebbet és szebbet,
Visszajövök, ha lelkem vidámabb, szebb lett,
A nyugalom és csend, amit szívem még kíván,
Meghalt a barátom, nincs ivócimborám,
Kitérő hallgatás, szünet nem rekviem,
Nem temetem magam, élem az életem,
Prológus, kifejlet, finálé a végén,
Majd szebbeket írok onnan visszatérvén.