/ Endrődi Sándor barátomnak /

Sándor bátyám, hol a puszta,
tudod-e? Már hogyne tudnád!
Itt születtél a ”tövében”,
első napfény itt sütött rád.

Eszedbe jut, néha-néha,
álmaidban még e tájék?
Hallod-e a pacsirtákat,
mintha volna szép ajándék?

Felnézel-e éj sötétjén,
ha a vihar tombolása
úgy zeng, mintha volna bőszült
méneseknek nyargalása?

Látod-e a kutak gémjét
bólogatni verőfényben?
És a darvak V-betűjét,
hűs, borongós ősz ködében?

Hallod-e még néha-napján,
hogy a kolomp búsan szólal,
köszöntöd-e képzeletben,
felsóhajtva, méla szóval?

S a lobbanó pásztortüzek?
A furulyák bús nótája?
Emlékszel a sült szalonna
füstös, avas illatára?

Volt-e borzas puli kutyád,
kis bárányod, fürge, csengős?
Tarisznyádban volt-e néha
finom lepény, jó tepertős?

És ha volt, mondd, emlékszel-e?
Gyermekséged visszajár még?
Képzeletben, néha-néha,
erre vonz még bármi’ szándék?...

Vén barátom, tiéd e föld…
Hazavár… s ha erre járnál,
állj meg ezer emlék között…
S állj meg majd egy jó barátnál.

Rácz Endre ©

2016 02. 12. Szerep