Milyen nyár volt?
Milyen kár volt,
látod elfutott tőlünk a ma,
elmúlt az álom,
amit a múlt nyáron
színeztünk széppé, gyermeteg.
Nem törődtünk idővel,
gyorsasággal, mert minden csillag
nekünk ragyogott ott és hívtak
a zöldmohás dombok
s a barnahajú este árnyai.
Ó, milyen jó volt hallani
a nyár zenészét álmos estén.
Ilyenkor a nesz is halk volt
s a szívdobbanás is dal volt--
szerelmes nagy szererlemért.

Sóhaj, vágy és csók, ez
üldöz, hajszol és neszez
és mi maradt: nézd ott fönn
a lombok között már sárga a folt.!
Bizony a nagy-fasort 
már elérte az ősz szele.
Ugye nem várta senkise
a varangy-foltos ég színét,
nézd, drótra ülnek út előtt 
most is a fecskék...
Valamit tenni kellene még--
egyet s mást,
de ilyen rohanást,
csak mi élhetünk emberek,
csak nekünk fáj, hogy nyár volt:
percnyi életű s ma már az is holt,
csak emlék, csak álom csupán!
De ne szólj most, csak nézd, ahogy puhán
a nyárból lehull egy levél--lepereg
és mi is hullunk: te velem s én veled...