Gárdonyi Géza sírjánál ültem egy padon
„Pajtás” újságot lengetve
Szaladt felém a sokadalom
S én néztem rájuk meglepve
„Megjelent a versed”! kiáltozták
S körül vettek, s olvasták.
Vörös tanár úr műve volt ez a meglepetés
Versemet újsághoz küldte, s ezért e megjelenés
„Kering az osztály körülöttem „
S én könnyeimmel küzdve néztem
S ott a sírnál megfogadtatta velem
Bármerre visz, sorsom útja,életem
Az írást folytatom, az embereket így segítem.
S elmúltak az évek,hatvan is egymás után
Műszakira alakult pályám,más sorokat írtam ezután.
A sorssom útjait bejártam
Bizony messze vitt utam…
Mikor visszatértem a tanár úr kedvesen fogadott
Számon kérte tőlem a harmincöt éve adott feladatot
Én szégyenkezve álltam, nem is tehettem mást
Megfogadtam most igazán folytatom az írást!
„ Írj” mondta halkuló hangon /Ez az utolsó napja volt/
„Írj az embereknek szépet, vigaszt adót!”
„De csak emelt fővel, se jobbra, se balra ne lépj!
Írj, s egyenes legyen a gerinc és a derék!”
Azóta is írom verseim sorát
Nem feledve soha az igaz magyar tanárt
Könyveimmel megvigasztalnám szegényt
Már csak a csillagok honából nézi,
nem adtam fel a reményt!
S írom soraim úgy üzenet képen
Hol örömtől, hol bánattól hullik könnyem
Írom verseim igaz hittel
Örüljön Ő is, mert bízott bennem.
Mosonmagyaróvár.10.10.