Felkiáltó jelet vésett
villámcsapás a fából,
így vált ki az erdőszélen
az élő tölgy magából.

Hatalmas volt és büszke
lám mi lett belőle,
sokáig majd így hirdeti
eddig élt a léte.

Ugye milyen borzongató
hogy mered az égre,
mintha nyúlna valamiért
vagy életet kérne.

Pedig tudom megpihentünk,
heveredtünk, sokszor alatta,
pár napja még árnyat adott
hatalmas ölelő lombja.

Lehetett úgy kétszáz
vagy háromszáz éves,
így kell ezt fogadnunk
hogy az élet véges.

El búcsúzom most tőled,
faóriás te vén öreg,
másra sajnos jó nem leszel
tűzifát vágnak belőled.

De lelkednek tűz melege
egy családnak tűzhelyébe,
melegséget viszel végbe -
ezzel a fa lelkét kilehelte.

Varga István. Barcs. 2015.