Látom az ég csillagösvényén.
Imbolygó léptekkel bár, - de jár. 
Vonszolja rákövült keresztjét, 
kilencvenhárom és fél év terhét. 
Hatalmas, átláthatatlan kapu előtt áll. 
Megérkezett... bebocsátásra vár. 

Menny ajtaja megcsikordul, 
lélekharang nagyot kondul. 
Bizonytalan, félve lép be a 
fényesség szentélyébe. 
Dícsértessék, köszön halkan, 
majd körbenéz mozdulatlan, 
s egy tündöklő fénysugárban 
édesapja, - karja tárva, 
megnyugtató ölelését 
évtizedek óta várta. 
Elindulnak kéz a kézben, 
nincs már időben és térben. 

Istenem! 
Oltalmazd helyettem, kérlek, 
ha már egy kisded létére ítélted. 
Adj neki helyet Magad mellett, 
hol békében, csendben, 
végleg megpihenhet.