Elengedlek, ezt már ugye látod,
Nem ez itt a te vágyott világod.
Szárnyalni akarsz a mámoros éjben,
Elveszni az imádott szerelemben.

Szívedet te már régen másnak adtad,
A vágyott szívet meg tőle elraboltad.
És bár ábrándjaim mind érted égnek,
Koldusa maradok a magányos éjnek.

Őrzöm álmod, míg az utadat járod,
Találd meg ott a vágyott világod.
Ha majd felnézek a holdvilágos égre,
Látom az arcod az ezüstszín fénybe.

Két kis csillag más-más útját járja,
De megvan mindkettő saját ragyogása.
És ha néhanap keresztezem sorsod,
Lássam arcodon, mily őrjítően boldog.