Letérdelt elém a hajnal,
nézett rám angyali arccal,
homályba borított mindent,
nem mondhattam neki ellent.
Ne lássam titkait s múltját,
csupán ő magát és vágyát.
Mozdulni sem tudtam akkor,
szabadulni próbáltam százszor.
Aranyló szemével simított,
a felkelőnap ködöt hasított,
Egy pillantás elég volt neki,
bűbájos s érzelmekkel teli
Szirmot bontott azonnal a rét,
mi fáradt volt, azonnal élt,
új ritmust dörmögött a méh,
patak vize hangosabbá ért.
S már nem is engedte el kezem,
egyre hangosabban zúgta, jer velem!
Egységes ritmust vett fel az erdő,
Nem is értettem, ez milyen erő
De csak húzott és magához láncolt,
Szerelmes dalával körbe táncolt,
Egyre jobban és jobban csak pörgött,
míg nem az idő is hozzá kötött.
Fáradtan hullottam ölébe,
s már nem is vettem észre,
testem egészen hozzá ragadt,
S körbefont halkan a pirkadat.
