Egy nehéz korszakomban íródott ez a vers, 2005. januárjában. A legnehezebb, és a legrosszabb helyzetben is van remény, hogy egyszer jobb lesz...!

Fogadjátok szeretettel... 

ELÉG

Kusza gondolatok gyötrik elmém,
Mely terhelt a gondok súlya alatt.
Bátran kiáltanám, hogy  e l é g!
E kínt hordoznom,  e l é g!

Súlyos léptek hangját hallom,
De nem az aszfalt kopott kövén,
Az emlékeim között kalandozik a lélek,
Mely arra vár, hogy leleplezze,
A kopogó hang nyomán,
A léptek, zajának  o k á t.

Zúgó, haragvó tenger a lélek,
Keresi, kutatja, de nem leli,
A már múló, csendesülő vihar
Okozta pusztulásnak a nyomát…

Ekkor, mint friss szellő a fák között,
Előtűnik, a  f é n y,
Mely bevilágítja az ösvényt,
Amely végén ott állok én…