Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Egyedül maradtunk

Szepi02
Szepi02 képe

Néha tényleg azt hiszem, hogy legbelül örök magányra vagyunk ítéltetve. Vannak olyan napok amikor hiába keressük a fényt a másik szemében, egyszerűen úgy érezzük minden újabb találkozás a bukás felé közeleg. Legbelül, szívünk mélyén mindannyian elzárjuk magunkat, és azt sohasem adjuk ki senkinek. Mert félünk, mert sokszor törtek meg, mert kezdjük elhinni, hogy az örökkévalóság tényleg csak a mesékben és legendákban örök. A lelkünk kívánkozik utána, de a valóság nem finomrezgésű lelkekre van berendezkedve.

Itt mindenki küzd azért, hogy megvalósítsa önmagát, közben olyan álarcokat kénytelen felvenni, amelyek rég nem rá vonatkoznak. Sokszor a nagy önmegvalósításban a másikon is átlépdelünk, "egyszer élek" és "ez az egy életem van" mondatokkal. Sokan elfelejtjük, hogy emberek között is élünk és körül kell néznünk magunk körül, mit hagytunk magunk után, mert a múlt hordalékai jobban meghatározzák ma is a jövőnket, mint ahogy azt szeretnénk. Bőrünkből nem léphetünk ki, nem tagadhatjuk le, hagyhatjuk ott a járdaszegélyen önmagunk múltbéli cselekedeteit és botlásait, mert belénk ivódott.

Minden ember, akivel találkoztunk, hatást gyakorol ránk. Ez alól kapcsolatok, barátságok, és véletlen találkozások sem kivételek. Mindez néha hatalmas teherré gyűlik össze, és nem tudod hova letenni. Pillanatképként villannak fel a boldog, felhőtlen pillanatok, minden további nem más, mint keserves keresés.

Mit keresünk valójában? Belső harmóniát, nagy szerelmet, lelkitársat, boldogságot, valamit ami az anyaginál mélyebb, fontosabb? Nem tudom. Talán azt, ami betölti a lelki sivárságot, amit ez a világ okoz velünk. Ha örök, tartós, mesés dolgokban alig hihetek, még vigasztalom magam azzal, hogy vannak felvillanások, meg emlékeim, hogy talán lehet jó,vagy az idő szépít majd.

Zárkózott lélekkel egy hamis világban többre talán nem is számíthatok. Mindig mondom, hogy talán jön valaki, aki majd megnyit... de ha az másik is összezárva él magával? Akkor ez a feladat is ránk hárul csak.

Egyedül maradtunk.

2013.11.23. (Tóth Éva)

Rovatok: 
Olvasásra ajánlom