Én voltam egyedül, csak én,
Ki láthattam az igaz lelked.
Ott maradni úgy szeretnék,
Mikor enyém kicsit megölelted.
Most csak a messzeséget látom,
Itt minden sivár és oly hideg.
Hívnak, tán Istennek hiányzom,
Odaadnám néki a félelmemet.
Nem tudom már, mit szeretnék,
Kis meleget, forró csókokat.
Itt van, fáraszt az öregség,
Mivé is lettem 68 év alatt.
Most állok a semmi közepén,
Keresem múltam szép ígéretét.
Bár maradtam volna anyám kebelén,
Jaj, mindent most úgy felednék.
Csak szerető szív bár ne lenne,
Lennék egyszerű, ostoba, hitetlen.
Talán akkor valaki észre venne,
Lehet Te, de lehet, hogy az Isten.
Nem érzed, mikor megrezdülök?
Most haltam bele épp a mába.
Egy konok dühöngő őrült vagyok,
Mert érzem, már minden hiába.
Találtam egy valódi, igaz kincset,
Aztán én, balga, nyomban elvesztettem.
Eltörtem a cipelt nehéz keresztet,
Aztán lettem egy ostoba hitetlen.
Még látom sugárzó szép lelkedet,
Rajta ülök Isten szeretet szekerén.
Még visszanézek, otthagytam szívemet,
De tudom, lelked már nem az enyém.