/Egy elvándorló magyar kívánsága /

Egy marék földet csak
Hozzatok nekem,
Legyen min megpihennem.
Csak egy marék földet
Hazám földjéből, kertemből,
Hadd érezzem illatát kezemből.

Csak egy marék földet
Hazám talajából,
Hol bölcsőm ringott messze távol.
Az a marék föld kedves a lelkemnek,
Ott voltam boldog, igazán gyerek.

Csak egy marék földet hozzatok nekem,
Hadd pihenjen meg rajta a szívem.
Hova fejem utoljára lehajthatom,
Honvágyam könnyemmel telesírom,
Sajgó lelkem megvigasztalhatom.

Csak egy marék földet,
Nem nagy kérés, tudom.
Ezzel üzen nekem elhagyott otthonom.
Illatából hadd érezzem,
A magyar földért fáj a szívem!

Csak egy marék földet
A kis kertem aljából,
Hol a vadgerle még mindig turbékol,
Zengő madárének szólal,
Ismerős lelkemnek ez a dal...

Csak egy marék földet hozzatok nekem!
Utolsó utamra is magammal vigyem.
Legyen még, aki rám gondol,
Ki elhozza az otthonomból,
Kinek még a harang utoljára kondul.

S tudom, teljesítitek utolsó kérésemet,
Elhozzátok hazámból a marék földet.
Amit fejem alá párnaként tegyek,
Hadd legyen boldog pihenésem,
Magyar földön nyugodjon meg fáradt testem!

Mosonmagyaróvár, 2009. szeptember 8.