Napjaim egy másik csendben élnek,
itt már várakozás az élet,
elnémul minden gondolat.
Szívdobbanásom hallom csak.
Befelé nézek, nagyon mélyre,
mégis fellátok, fel, a magas égre.

Ott várnak ők, az angyalok.
Mellettük mind, kik szerettek,
úgy lennék már veletek!
Vajon mire szán még engem a földi lét,
Hol fény ölel itt, hol a sötét.

Örömöm tárom a világnak, 
látni akarom arcát mosolygó, boldognak.

De mikor becsukom ajtóm,
és ébren hunyom le szememet,
vihart látok és könnyeket.
Én Uram, Istenem, segíts meg!
Féltem családom,
már mind a gyermekem.
Segítsd meg őket,
én Uram, Istenem!

Kinézek az ablakon és elmondom
az égnek bánatom,
sétálok Gellérthegy oldalán,
a földnek megsúgom,
fájó titkom így viszik szálló fellegek,
a föld beissza, nem mondja el senkinek.

(Egy pillantás hiányzik,
az a szerető, szerelmes tekintet,
amit te adtál és magaddal vitted,
mindig meghallgattál,
fájdalmam érezted,
drága Édesanyám.
Kérd az Urat velem, kérjed!)

2025. február 2.

TM