Erdő mélyén barlangjában
ugrándozó kis bocsával
mackó néni, mackó bácsi
éltek vígan, - mind kíváncsi.

Kíváncsiak, mondom néked.
De legjobban Mackó Péter.
Dörmögött is apja sokszor:
Hátadból csinálok bocskort.

Itt a tavasz, a sok virág,
A méhek is zümmögnek már.
Mackó Péter egyet gondol:
„Elegem van a barlangból.”

Szétnézek az erdő szélén,
Aztán meg a falu végén.
Találok majd jó barátot,
Felfedezem a világot.

Tett követi a szavakat:
Majd akkor, ha lemegy a nap.
Elalszik majd anya, apa…
Belevágok a kalandba.

Csend borult a mackóházra…
Elég volt a munka mára.
Alszik anya, alszik apa…
Gyerünk hát a nagy kalandra!

Kiosont ő a barlangból.
Hátra se néz, csak úgy lohol.
Aztán érzi, hasa üres…
Előtte egy tapsifüles.

Hát te ki vagy? –mondjad szépen
Kérleli őt Mackó Péter.
Nyuszi Tomi a nevem.
Ha akarsz, eljöhetsz velem.

Kíváncsi a kicsi bocs.
Így hát ketten mennek most.
Ugrándoznak, nézelődnek,
Még barátságot is kötnek.

Szép az erdő, hol a vége?
Menjünk ki az erdőszélre!
Erdőszélről a nagy rétre,
Aztán meg a faluvégre.

Mackó apu sokat mesélt
A sok hosszú téli estén..
Azt is mondta, oda az megy,
Aki bátorságra termett.

De a kicsi tapsifüles
Nem a bátorságról híres.
- Nem megyek én veled tovább,
Itt maradok, mackó pajtás.

Inkább gyere másik rétre,
Kerek erdő közepére!
Ott is virít sok szép virág…
Ne szomorkodj, Mackó pajtás!

De csak dörmög a kis maci,
Nem akar ő itt maradni.
Várja őt a faluvég,
Nem látta azt sose még.

Várjál meg itt, kérlek szépen.
Visszajövök, megígérem.
Jó, megvárlak. Alig várom,
Hogy visszajöjj kis barátom!

Bátor macink nekivágott,
Ment előre bokron-árkon.
Nézett jobbra, nézett balra,
Aztán leült az avarba.

Elfáradt a mackólegény.
Álommanó ült a szemén.
Elaludt a kicsi bocs…
Hallgasd csak, mit álmodott?!

Erdő szélén, falu végén,
Mackó anya puha ölén
Nézelődik a kismaci,
Meg se mer ő moccanni.

Oly sok most a látnivaló…
Nem is tudja, mi mire jó.
Egyszerre csak hol, honnan nem,
Fut-szalad sok állatgyerek.

Mackó Péter meg fölpattan,
S többi állat után nyargal.
Volt ott róka, nyuszi, boci…
Igen, mert ez állatovi.

Bagoly ott az óvó néni.
Minden állat csak őt nézi.
Szaladgálnak fák alatt…
Önfeledten játszanak.

Játék végén megéheztek,
Aztán szüleikhez mentek.
Volt ott málna, lépes méz…
Macink éhes: még, még, még!

Felfalt mindent, amit kapott,
Még csak egy morzsát sem hagyott.
A játszadozást megunták…
Alszanak most, jóéjszakát…

Mackó Péter duplán alszik…
Csak a horkolása hallszik.
Elaludt ő az avarban.
Nézzük, mi van a barlangban:

Mackó apó, édes párom!
A fiunkat nem találom!
Mackó anyó kesereg,
És csendesen pityereg.

Én sem láttam azt a kölyköt.
- Mondja apó, s dirmeg-dörmög.
Hol keressük, hol találjuk?
Gyere anyjuk! Felkutatjuk!

Hol vagy Péter? Kicsi fiam?
Várjál anyjuk! – nagy az iram.
Mackó anyu pityereg.
Nyuszi Tomi ott tekereg…

Ne sírjon már Mackó néne!
Tessék odamenni érte!
Ahol van az erdőszéle,
Ott van Peti, odaméne.

Köszönöm, te kicsi nyuszi!
Fejed búbján itt a puszi.
Gyere anyjuk! – szedd a lábad!
A köszönet az még várhat!

Megtalálják kicsi bocsot,
Aki még mindig hortyogott.
Nézd csak! – lassan ébredezik…
Felébred, és ölbe veszik.

Volt öröm és volt ölelés…
Mackó anyu bíz sírt is még…
Mackó apu fülét húzza:
Csakhogy megvagy, gézengúza!

Mesél Peti, mit álmodott:
Kalandot, ovit, s hogy bátor volt.
Már várta őt Nyuszi Tomi.
- Tudod, Tomi, szép az ovi.

Elmesélte, hogy merre járt,
És azt, hogy ott miket csinált.
Meg azt, hogy ez csak álom volt,
De így is nagyon boldog volt.

Erdő mélyén élnek hárman,
Medve-család barlangjában.
Boldogan él a bocslegény.
Véget is ért az én mesém.