A halál nem válogat, visz fiatalt időset egyaránt, mi pedig sajnálkozunk, akár ismertük az illetőt, akár nem. Ha valaki meghalt, könnyű nekrológot írni, mert csak a szépre akarunk emlékezni. Írjuk, milyen jó ember volt, mennyire szerette mindenki, micsoda veszteség, hogy már nincs többé… Boldog-boldogtalan szalad is dícs-himnuszokat zengeni, miközben azt sem tudta, ki az illető. Emiatt a jó szándék néha (nagyon is) félre sikeredik. Hogy miért?
     Meghalt egy ember, élete derekán. Élhetett volna még, hiszen volt gyermeke, szerető szülei, testvére. Okos volt, valóban nemzeti érzelmű, és ezt keményen fel is vállalta. Írhatnám tovább a jókat, de  hazugság lenne még akkor is, ha „halottról jót, vagy semmit”.
     Aki nem ismerte, talán ennyit tudott róla. A valóság azonban nem ez. Nagyon nem! Mert ennek az embernek volt egy másik arca, amit a tudálékos, mindenről és mindenkiről (ismeretlenül is) véleményt mondók nem ismertek.
     Nem tudták, hogy az illető keményen alkoholista volt. Naponta láttuk a városban a nap minden szakában – legyen az kora hajnal, dél, vagy késő este olyan részegen, hogy a nevét sem tudta kimondani. Koszosan, piszkosan, mint egy rozzant hajléktalant. A városban mindenki úgy ismerte: a részeges xy...
     Pár évvel ezelőtt egy nívós gimnáziumban tanított – a (volt) felesége jelenleg is ott tanít -, ahonnan elbocsátották. Ő azt mondta mindenkinek, hogy azért rúgták ki, mert szélső jobbos. A valóság azonban egészen más volt.  Azért bocsátották el, mert a szülők feljelentést tettek több ízben, hogy folyamatosan részegen megy be tanítani a gimnazista diákokhoz. Tucatszor fordult az is elő, hogy napokig be sem ment az iskolába, nem tartotta meg az óráit, mert  eszméletlen részegen feküdt otthon.  A felesége emiatt adta be a válókeresetet, és vált el tőle.
     Azt mondta, a Jobbik hátat fordított neki, cserben hagyta, pedig számított arra, hogy kinevezik szóvívőnek. Az akkori választások közepette beszélgettem vele, és meglehetősen sértetten mesélte, hogy a Jobbik számításba sem vette mint képviselő-jelöltet, helyette hülyéket indítottak, akik hozzá fel sem érnek,  és többé hallani sem akar a Jobbikról ezért.  Az igazság azonban itt is más volt! A Jobbik nem tudta felvállalni az alkoholizmusa miatt! Én kilincseltem a Jobbik egyik-másik prominens személyénél, hogy segítsenek rajta, állás nélkül van, biztosan találnak valami munkát neki. Azt a választ kaptam: Mit kezdjünk egy alkoholistával? 
     Az sem igaz, hogy cserben hagyták, hiszen sok rendezvényre elhívták – persze  mindig  felkészülve arra, hogy esetleg „alkalmatlan” lesz az előadás megtartására.
    Folyamatosan szidta a cigányokat, közben Jobbikos rendezvényeken a cigány barátnőjével jelent meg, akit be is mutatott többeknek, hogy ő a „kedvese”. (Le is fotózták őket, megörökítve a „hölggyel”. ) Ez csupán azért érdekes, mert tökéletesen ide illik a „bort inni és vizet prédikálni” mondás.  Nem azzal van a gond, hogy cigány barátnője volt, hanem azzal, hogy ez esetben nem kell folyton szidni őket…
     Megsajnáltuk, felkértük néhány előadása megtartására, hogy legalább valami kis pénzhez jusson. Saját kocsimmal vittem Budapestre szinte minden alkalommal. Eleinte nem volt probléma, próbált viselkedni. Ám az egyik alkalommal az előadásának megtartása előtt felkeresett egy közeli peep showt, ahol az „élvezkedés” mellett eszméletlen részegre itta magát (kora délelőtt). Visszatámolygott valahogy az előadás színhelyére. A hallgatók ( voltak vagy harmincan) szóltak, gond van vele, mit csináljanak. Bevitték a mosdóba, próbálták „felébreszteni”, mind hiába. Végül lefektették az egyik helyiség kanapéjára. Összepisilte, összehányta a kanapét, a saját nadrágját, ruháját. Mivel délutánig sem lett jobban – tél volt, és hideg, a kabátját valahol elhagyta, a termet zárni kellett – betuszkolták a kocsimba. Az úton nyitogatta a kocsi ajtaját, a félelemtől, hogy kiesik, vagy kiugrik a kocsiból, teljesen kikészültem, amíg hazaértünk. A kocsimat szintén összepisilte, összehányta. Ki kellett cserélnem az ülést, a huzatot...
     Nem bántottam, egy rossz szót sem szóltam neki, sőt mások előtt próbáltam mentegetni, de a továbbiakban nem hívtam előadást tartani. Ezen megsértődött, és olyan rágalom-hadjáratba kezdett, amihez foghatót soha elképzelni sem tudtam! Mindenki aljas lett a szemében, szemét, kurva, tolvaj, gazember. Pokol volt, amit művelt velünk… Feljelentett a rendőrségen. Amikor behívták, részegen (vagy kábítószeresen) jelent meg, alsógatyában, fésületlenül, mosdatlanul… (Természetesen a feljelentése is alaptalan volt.) A nevét is többször kellett megkérdeznie a rendőrnek, amíg el tudta mondani…
     A hosszú munkanélküliség miatt hatalmas anyagi csődbe került (közben a feleség is elvált tőle), amiből igen nehéz lett volna kimásznia. A kocsiját részegen összetörte. A tartozások miatt fenyegették, ezért hatalmas ötlete támadt! Az interneten „elmesélte”, hogy gonosz, aljas emberek felgyújtották a kocsiját.  Eddig ingyen olvasgatták az írásait, most fizessenek érte, adják össze neki a pénzt,  meg is adta a számlaszámát.  Elvégre segíteni kell e tisztes hazafit.
     A valóság itt sem ez volt… Saját maga gyújtotta fel az összetört autót, amiben segédkezett az egyik autó-szervízben dolgozó testvére (akinek már korábban is meggyűlt a baja a rendőrséggel, hasonló piszkos ügyek miatt).  Ügyes húzás volt…A szerencsétlen, bárgyú, rászedett emberek össze is dobtak neki néhány millió forintot… 
     Amikor feljárt velem az előadásokra, maga mesélgette el a hányingert keltő viszonyait (még javában együtt élt a feleségével, aki mit sem tudott minderről). Próbáltam a szívére hatni, hogy van egy édes kisfia, szép felesége…
     A kalandjait kivetette az újságíró hallgatókra is, akik előbb a nagy tudású tanárt látták benne, és felnézve rá, belementek a kapcsolatba, ám rövid idő múlva a legdrasztikusabb, legdurvább szavakkal mocskolta őket, irkálta nekik a vulgáris szövegű leveleket.  (A hölgyek mesélték el nekünk, megmutatva a leveleket is.)
    Halottról jót, vagy semmit… Mesélhetnék még tovább, de az egyre feljövő emlékek miatt kavarog a gyomrom. Talán mégsem kell ismeretlenül felmagasztalni olyan valakit, akire az „ember” szót sem lehet elmondani.
     Mindenki visszakap jót, és rosszat egyaránt! Most Isten ítélő széke előtt ő is felel azért a sok aljasságért, amit tett velem, az elnökséggel, a szövetségünkkel ártatlanul.

Elgondolkoztam valamin: Nem lehet kételkedni Isten létében, hisz itt a bizonyíték: Nem ő az első azok közül, akik ártatlanul rágalmaztak bennünket,  s akit Isten büntetése elért!  Halála épp oly dicstelen, mint amilyen képmutató, és aljas volt az élete. Kár, hogy annyi embert meg tudott vezetni! 
     Hiszem az Istent, keresztény ember vagyok, mégsem tudom azt mondani: Nyugodjon békében… legfeljebb azt, hogy az Isten bocsássa meg neki mindazt a sok szörnyűséget, amit elkövetett sok-sok ember ellen. Én csak egy töredékét írtam le itt, a többit nem írom, mert felidézve, nem akarok rosszul lenni...