Őszi erdő közepén egy öreg árva pad vár,
hogy rajta megpihenjen egy szerelmes pár!
Alatta csodás avarszőnyeg csillog
az őszi napsütésben,
fölötte bárányfelhők szaladnak a kék égen!
Kedves kis tavon ragyog a fák árnyéka,
egy kis béka kuruttyolva ugrik a vízbe vissza!
Madár dalol a kopaszodó fa ágán,
szitakötő megpihen a csipkebokor szárán!
Idilli kép így november közepén,
sétálni való idő hét végén!
A pad csendben vár,
akire vár talán erre jár!
A csend szava itt beszél,
s messze viszi sóhaját az őszi szél!
Reccsen az avarszőnyeg a léptek alatt,
a pad szíve most nagyot dobbant!
Itt jön akire várt már,
egy idős szerelmes pár!
Lassú léptekkel érkeztek,
ķéz a kézben a padra leültek!
Szerelmes szavakat suttogott
az idős férfi,
s hölgy kissé pirúlva őt nézi!
Kedves mosollyal néz a férfira,
s ő csókjával szerelméről biztosítja!
Lágyan öleli szerelmét,
s ő lehunnya két szemét!
Életük delén rég túl vannak már,
de szívük ifjú és szerelemre vágy!
A pad most boldog mert őket várta,
a nyáron oly sokszor már vendégül látta!
Örült a boldogságuknak,
a szerény visszafogott álmaiknak!
Hisz vannak nekik is álmaik, vágyaik,
mit a pad mind mind hallott már
és remélte,
hogy beteljesülnek
és lesznek egy pár végre!
Elmúlt a tavasz, elmúlt a nyár
és lassan az ősznek is vége már,
de az ő èletük nem változott
a szerelmük ma is ég,
tanu rá pad és a novemberi napsütés!
Lassan itt a tél ,
a pad most szép tavaszt remél!

2025.11.11.