Feleségemnek
Már mióta egymás árnyékában élünk –
ha szomjazunk, hát egymástól inni kérünk,
ha Napra vágyunk, az égről felhőt tépünk:
a másik szépüljön, hisz ő a mi szépünk.
Már nem is számoljuk: mennyi volt az évünk,
csak arra vigyázunk, ha kell, összeérjünk…
Ha olykor hallgatunk, akkor is beszélünk,
s a másikért mindig, mindig nagyon félünk.
Összefolyt már régen, közös a mi vérünk -
akik örökölték: a holtunkig védünk -,
s továbbadjuk folyton, ami a mi részünk.
Az ő veszedelmük úgyis a mi vészünk.
Hogyha tán vétkezünk, az már közös vétkünk,
s ha hibázunk olykor, akkor együtt vétünk.
Lassan fogy a lépcső…rajta párban lépünk –
együtt hunyunk ki, ha lemerül a létünk.
2016. augusztus 13.