Már enyémek a kék tükör- tószemek
sóhajom a meleg hajnali pára
nemrég ráleltem annak is titkára
hogy oldjak magamba felhőt és eget
vérbokraim rejtik a vörösbegyet
bennem a ritmus madár-szívdobogás
félelem öröm amint széttört tojás
az életnek hasít boldogan helyet
a szöveteim szaggatják a sztrádák
parcellázott rét a völgyhidak tövén
s a tölgyesek dombok akárcsak én
gyanútlanul mind a sorsukat várják
naponta körülborzong a félelem
hogy majd velük együtt pusztulok veszek
magukhoz ölelnek csonka-kúphegyek
tisztul bennem a fény a múlt és jelen
légifolyosót nyitok madaraknak
mögöttük a tenger és ezernyi tó
csak szárnycsapásuk hallható és nincs szó
ha elmennek a fészkeik maradnak
e táj szépsége átitatott régen
amit kaptam tőle tudom már mit ér
két zöld szentjánosbogár hazakísér
hogy estém az éjben édessé érjen.

Fonyód, 2016. 04. 09.