A magyar kultúra napjára
(Salgótarján)

Most, itt áztatod a dombok közé hozott arcod,
s a honvágyat belőled, most mossa ki a szél.
Tegnap, mikor felléptél az ismerős út hátára,
könnyezve kinyúltál az itt hagyott  palócokért.

Kövesedő emlékeket cipeltél idáig, mögötted
nyomok porladtak szét, a mezsgyék állára zöld
szakállt eresztett minden tavasszal a remény.
Életet nevelt itt mindenütt a tank tépázta föld!

Válladon az évek batyuja - nem mondhatod soknak,
de látod a sarjadó élet kéri a ma szűkös kenyerét 
-- a megrabolt magyar lét mennyit juttat a sorsnak,

s e palóc város, hogyan gyógyítja be vérző sebét?
Sebzett múltját, jelenét viszi a szél a dombok fölé,
mindenki szíve fölé, mert fájdalma ma is mindenkié.