Ágyad keretében éled már nyolcadik éved,
nincs jártányi erőd, amióta elveszítetted
Édesapám, a te drága férjed.

Fáraszt az olvasás, kimerít, ha sokat beszélek,
minden mozgást, mi körülötted zajlik,
nyüzsgésnek, ceremóniának élsz meg.

Elmerengve nézed szűkös világodat,
és gondolataid, mint őszi falevelek
hullanak egyre, valami ködös ismeretlenbe,
a valóságot álmaiddal, emlékeiddel keverve.

Már nem emlékszel helyekre, nevekre,
életed fontos eseményeire.
Néha félelem gyötör, nem létező embereket
ismeretlen tulajdonságokkal ruházol fel,

és rettegsz saját elképzeléseidtől.

De visszahozlak miden órában és percben
a nehéz, de mégis boldogabb jelenbe,
hol gyermekeid szeretete vesz körül,
türelemmel, oltalommal, féltve,
édes mézet csöpögtetve fájó életedre.

Szellőztetek.
Rácsok mögül, öreg, kopott ablakodból
nézem a sárgoló lombot, lesem a futó felhőt.
Kattintgatva képeket alkotok, ágyadhoz viszem,
hogy lásd, drága Édesanyám, a kertet, az utat, az őszt.

2022. október 21.