Ma éjjel szétromboltam
az összes feltörő álmomat,
így akkor a hajnali ködben
elvesztettem visszatérő utamat.

Esőfüggönyön át futok, elönt a sötét
csontomból víz kimossa az erőm,
vízipók lejt táncot az esőfonalon
lihegő számba víz pereg nincs levegőm.

Az elsötétülő nyárban – vizesen,
latyakos sáros, csapzott ruhában,
rekedt szaggatott hangokat hallok
onnan, ahol fény mosolyog az ablakban.

Ha belépsz – színek itt véget érnek
pára és füst türemlik ívónak ajtaján,
bent egy szál hegedűvel csontváz cigány
dallamokat erőltet a hangszer húrján.

A hegedű korhadt hangja szól
dalnak panasz szavát fűzte húrjába,
melyek elpattantak a sok kíntól
így hát vissza került kopott tokjába.

Írta:Varga István.Barcs.2016.