Dédelgetett, nem várt, mély érzelem
Adatott meg a sorstól neked, s nekem,
Lelkünkben otthonra talált a szerelem.

Ahogy jöttél, úgy el is tűntél hirtelen,

Sietve rohantál, szíved még se bírta el,
Zsarátnok lángjának tiszta fényét,
Elmenekültél előle, hátra se néztél,
Reményeink porba hulltak, elégtek.
Ennek a parázsnak fényét őrzöm még,
Lehet bár fájdalmas, de csak az enyém.
Emlék mára már mindez neked, s nekem,
Mégis fénye ott ragyog a csillagtengereken.
Régi időkön át kísértő karma adta érzelem,
Őrzi még lelked a lelkemet a végtelenben,
Látlak még, találkozunk az öröklétben.