A hosszú hajóút, és a beszélgetés után, Rózsának eszébe jutott az ígérete, amit megfogadott már régen, ha megtalálja a családját. Gondolatai folyton az adott szó körül jártak. Bradnek még nem mondott semmit a tervéről, így a miatt is aggódott, bár tudta, hogy a férje partnere mindenben. Csodálatos érzés, amikor tudjuk, hogy a párunk, a másik felünk. Ez olyan megmagyarázhatatlan biztonságot adott neki, és alig várta, hogy elmondhassa tervét Bradnek. Amikor a mamát bevitték a kórházba, megfogta Brad kezét és a kórházi kápolnához vezette. Brad, csodálkozva kérdezte, hogy miért vitte oda?
- Tudod, drágám, fogadalmat tettem Istennek, hogy ha megtalálom a szüleimet, akkor a templomba elmegyek! Ez, ugyan egy kápolna, de gyere, mondjunk egy imát! - mondta lelkesedve a fiatalasszony. Mielőtt meggondolom magam!- szólt viccesen.
Brad, elmosolyodott.
-  Kedvesem! Nem lett volna muszáj ennyi időt várni! Hiszen Isten, mindenütt jelenvaló, és ha kéred, ott él a szívedben! Bármikor és bárhol hálát adhatsz Neki!
      Mosolyogva, és boldogan megfogta felesége kezét és besétáltak a kápolna ajtaján. Alig léptek be, Rózsa máris halkan megszólalt. Mint aki nem akar valamiről lemaradni, vagy talán már nagyon feszítette, hogy kimondja, ami mélyen, legbelül volt. Mint aki be akarja pótolni, az elvesztegetett időt.
     - Drága Istenem! – szólt Rózsa. - Ne haragudj rám, hogy nem bíztam Benned! Köszönöm, hogy megsegítettél, elhoztad, megadtad a lehetetlent!  Ezentúl, nem akarok nélküled élni és bízni akarok Benned! Most már tudom, hogy Te egy élő Isten vagy, és jöhetek Hozzád bármikor! Köszönöm, hogy nem hagytál el és kitartottál mellettem úgy is, hogy én nem bíztam Benned! Köszönöm a szüleimet, a férjemet, Felixet, ezt a hosszú utat, hogy megsegítettél!
 A hála könnyei végigfolytak az arcán, és boldogan ölelték át egymást Braddel.  Hosszan álltak így, egymást átölelve. Különös érzés vett erőt rajtuk. Szinte egyszerre érezték mindketten az isteni jelenlétet.  
- Csodálatos! – suttogták mindketten. Még álltak egy ideig, szívük megtelt a hála meleg érzésével. Volt okuk mindkettőjüknek a hálaadásra, így átadták magukat ennek az érzésnek.
      Majd később, Rózsa megfogta Brad kezét, magához húzva, a hasára tette. Titokzatosan mosolygott a férjére, és így szólt:
-Brad!  Egy új élet kezdődött el bennem, tőled!  - tartott egy kis szünetet, majd folytatta…nem akartam hamarabb szólni, de most eljött az ideje!
Brad levegő után kapkodott.  Szólni nem tudott, csak örömteli sóhaj és pillantás kíséretében gyönyörködve nézte Rózsát, a mélykék szemeiben elmerült egy pillanatra.   Álmélkodva, szorosan átölelte és szemeiben az öröm könnyei jelentek meg. Nem szégyellte, hiszen élete talán legnagyobb örömhírét tudta meg, ebben a pillanatban!
-  Ó, drága egyetlenem! Milyen boldoggá tettél! Eddig titokban tartottad!
     Mielőtt, bármi mást mondhatott volna, hírtelen mindketten az ablakra pillantottak. Kinézve az ablakon, az égbolton egy gyönyörű szivárványt láttak feltűnni, melyet boldogan néztek.
- Ó, milyen szép!- ámult Rózsa. Ez, jót jelent! Vajon milyen jót?- mosolygott.
- Isten szövetségének a jele - jegyezte meg Brad.
- Szövetség – sóhajtott boldogan Rózsa. Milyen szövetség is?
 -  Isten, megígérte Noénak,- szólt Brad, amikor a Bárkával földet értek, hogy víz által, nem fogja soha többé elpusztítani a földet!
-  Ó, igen! - emlékezett Rózsa.  Valahányszor, feltűnik az égen, emlékezteti Istent és az embereket is erre a szövetségre. Mennyi szövetség köttetett már, és most egy újabb, amikor mi egybekeltünk! – mosolyogtak mindketten.  
- A házasság, és a szeretet szövetsége.  Hamarosan meglátjuk a házasságunk, és szerelmünknek gyümölcsét is! –szólt Brad, örömmel, és jelentőségteljes pillantással nézte Rózsát. Egy új élet kezdődött! – szokta a gondolatot. Egy apró Brad? Vagy talán egy pici Rózsa?- szólt incselkedőn a férfi. Vagy talán, egy apró, Csipke Rózsa… J

Debrecen, 2014.09.05. B.Sz.É.                             V É G E