Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Csipke Rózsa /6.

szeda2
szeda2 képe

      Az a pár hét, hamar eltelt. Szinte észrevétlenül eljött a várva várt nagy nap! Azt hitték, hogy nem is tudnak időre készen lenni a sok feladattal, ami ezzel jár. Rózsa otthonában fognak lakni, ezt már régen megbeszélték, hiszen ő nem szerette volna elhagyni a szülői házat. Hely, pedig volt bőven. A nagybácsi gyerekei átvették a felügyeletet az öregúr mellett, így nem kellett aggódniuk miatta. Tehát, minden készen állt!
      A házasságkötő teremben, már ott várakoztak a vendégek. Ott volt a boltos, azaz idős könyvtáros úr, és az egyetemről osztálytársak, barátok. A szeretett Áron és Sara, akik gyermekkora óta vele vannak Rózsával. Szülők voltak, szülők helyett. Itt, ezen a családtól távoli helyen, csak a barátokra számíthattak.
 Brad szülei már régen meghaltak, még egészen kicsike volt, amikor egy autóbaleset érte őket. A nagybácsi vigyázott éppen akkor is rá, ez volt az oka, amiért ő életben maradt.
Nincs túl sok emléke róluk, pedig nagyon vágyott mindig az emlékekre.  Most, mindkettőjüknek hiányoztak a szülők, és ez egy kicsit beárnyékolta ezt a szép napot de, egymásra tekintettek és a vendégekre, akik megtisztelték őket jelenlétükkel.  Így, okuk nem volt a szomorúságra. Velük voltak a barátok ezen a csodálatos napon! Nagybátyja betegeskedett, és tekintettel idős korára, nem erőltette. A bácsikája is átgondolva a viszonylag hosszú utat, nem vállalkozott rá. Hamarosan úgyis meglátogatják, hiszen alig várja, hogy találkozzon az ifjú párral.
     Az esküvő végén vették észre, amint felpillantottak, hogy a háttérben jelen volt Felix, az öreg barát is. Csöndesen a terem végében, az utolsó padból figyelte őket. Az ő szívét is öröm töltötte be, hiszen, neki ez sajnos, nem adatott meg. Az ő gyermeke, meg sem született, hiába akarták. Pedig, már unokáim is lehetnének! –  Elhessegette magától ezeket a fájó emlékeket és odament hozzájuk. Forrón gratulált, majd egy borítékot adott át nekik azzal, hogy majd otthon bontsák ki!
     A városban, a házasságkötő teremhez közeli, patinás étteremben foglaltak termet, ahol megvendégelhették a velük örülőket. A fiatalok, határtalan boldogok voltak!
A menyasszony gyönyörű volt, a vőlegény nem kevésbé! Az ebéd fenséges volt, a vendégek nagyon kedvesek, a kiszolgálás kifogástalan, de ők csak egymást látták, és tekintetük folyton összeakadt, és csak nézték egymást. Élő zene szólt, és mindenki kifogástalanul érezte magát. Sokkal több ajándékot kaptak, mint amire számítottak, de legnagyobb öröm az volt számukra, hogy ennyi barátjuk eljött és velük örült.
     Este volt. Talán éjfélt is ütött már az óra, amikor hazafuvarozták őket. Boldogan futottak be, az előre felmelegített házba, a közös otthonukba, ahol elkezdhetik az örömteli életüket.
Mindketten tele várakozással, reménységgel és vágyakozással lépkedtek a nyikorgó falépcsőkön, ami a hálószobához vezetett. Ismerték egymást gyermekkoruk óta, de ilyen közelről még nem. Különleges pillanatok voltak ezek, és nem akarták elkapkodni!
Gondolataik csapongtak hiszen, egy hosszantartó álom teljesül be mindkettőjük életében. Örültek annak, hogy meghagyták egymásnak tisztán magukat, erre a napra. Nem is tehettek volna másként, hiszen ez, számukra fontos volt! Ezt az alkalmat, nem lehet megismételni, mert megismételhetetlen!  Elérve az ajtóhoz, megálltak. Újaikat egymásba fűzve haladtak eddig, már-már úgy szorították egymás kezét, mintha nem is akarnák elengedni soha többé. A szívük, a torkukban vert. Szembefordulva egymással, csillogó tekintetük találkozott. Mindketten, kicsit zavartan, de sejtelmesen mosolyogtak. Brad, lassan átölelte és ölbe kapta ifjú feleségét, aki remegett az átélt- és a reá váró izgalmaktól.
 - Brad! –szólt halkan a lány.
- Tessék…?
- Már régen szeretlek!
- Én, még régebben! –szólt vidáman a fiú, és kuncogva, ölében ifjú feleségével lépte át a boldogságuk küszöbét… 

folyt.köv.

 

Rovatok: 
Irodalom