Lassan kihuny a hold ezüstje,
suttog az erdő, a sötétség lehelete,
fák között fények táncolnak,
a ködön át lelkek hajolnak.

A csend beléd mar, mint ősi varázs,
szólít oda, ahol nincs már határ,
de a csillagok szeme mindent lát,
hívlak, suttogja, míg világ a világ.

Rezdül a semmi, feldereng a múlt,
kígyózó időköd szövetébe bújt,
kéz a kézbe, szellem a testbe vág,
hallgasd a sötét misztikus dalát.

Árnyak suhannak a fák lombjai közt,
titkokat rejteget egy fekete köd,
megremeg a föld lépteid alatt,
minden gyökér egy szertefutó gondolat.

De ne félj, ha hallod a suttogást,
kövesd csak a misztikus utazást,
s feltárul előtted a világ csillagkapuja,
szent igézet, mely a világot megváltoztatja.

TM