Szólt a csend, már ölelne magához.
"Gyere és szeress, mi közöd a világhoz.
Itt van minden, mit valaha akartál,
ne állj meg csupán egyetlen csóknál.
Hagyd a zajt, feledd el oly hamar,
nem kell neked zivatar, hangos vihar.
Velem újraélheted a gyönyört, a mámort,
csendkaromban megtalálod Ámort.
Hisz benne éltél buta zajözönökben,
míg vártalak téged mindig a csendben."
Mosollyal válaszoltam, gyengéd öleléssel,
"Szeretem a zajt, és elvagyok a csenddel.
De ha csak veled vagyok, elvakít a félelem,
meghal bennem ezernyi éltető érzelem.
Nem látom többé a világ édes mosolyát,
s nem hallom többé a mindenség zaját".