Csalafinta kedvű tavasz
Beszökött a télbe;
Csábos napsugarat
Bocsájtott a földre.
Szólt a szélnek: csendbe!
Csöndesen páhogva,
Csermelyt se borzolva,
Lágyan lengedezve.
De jó, kedves Tavasz!
Ugye, már itt maradsz?
Lám én lettem erősebb.
Pihenni küldtem a telet.
Tűnjön végre –, ébredek.
Örüljön a természet!
Szellő lett a barátom,
Lengedez a határon.
Rideg, zordon felhőket is
Elküldtem hát, utána:
Szürke voltál, mogorva.
Bárányfelhő szelídebb,
Mi leszünk a kedvesebb.
Az erdő is ébredez.
Napocska hozz meleget!
Benéz a nap az ablakba.
Ember kinéz, mosolyogva.
- Egészen jó a kedvem ma.
Nézd –, kinyit a hóvirág…
De más lett ma a világ!
Ni, hogy rügyez a bokor.
Lehet, hogy e szép tavasz
Év elején itt marad?
Hohó, Tavasz – elég lesz!
Csalárd voltál – elmehetsz!
- Márciusba elküldesz?
- Elvetted az időmet!
- Búcsúzni csak visszatérek.
És egyszerre zord felleg jött,
Elborítva félelmesen az eget.
- Csalárd voltál, elmehetsz!
Havas eső, viharfelhő érkezett.
Hópelyheket űzött a szél, eleget.
Piciny madár dideregve
Fészket keres, keseregve;
A fehér hó betemette,
Nem látszik a háztető se.
Hol vagy, tavasz, elmentél?
Jöjj már vissza, ne késsél!
A gólyánk is ideért a fészkére,
Itt tél van még,- nézi dideregve.
Naptárukhoz igazodva,
A távolból szálltak haza.
Havat itt még nem találtunk,
Mindent betemetve látunk.
Kelep-, kelep ez nem lehet!
Elindultunk, mindig tudtuk:
- a mi hazánk vár minket!
Nyírbogdány, 2018. március 27.
