Ki vagyok én - egy terebélyes tölgyfa
vénülő ága a lombkorona szint
sűrűjében? Alig látom: odakint
süt-e a nap, vagy esik az eső ma?
Anyám és apám ágára nőttem én,
s ők is csak egy kései elágazás
sarjai. Anyámén térdel már a gyász,
s apám is a túlvilágra vőlegény!
Elporladt ősök bukott századokból
inognak egyre a kusza lomb alatt.
Csonttá kérgesült a törzs, ahogy haladt
a vén idő, s megannyi ártalomtól.
De jó az Isten – nőttek gyenge ágak
belőlem is: lányaim hajladoznak
a szélben, kedvét lelni szajha kornak
gyengülő karjaimnak vetve hátat.
Sebaj. A fának nőni kell: letörik
rendre egy-egy korhadt része. Levél
se nő minden ágán és félrebeszél
néha szelleme is. De benne őrzik
a családi kódot a szálas rostok:
trezoros sejtekben kucorog a gén.
Kizöldell, ha rajta fut, csorog a fény –
hűs nedvek járják át a száraz kontyot.
Lányomnak lánya – sarjamnak sarja nő:
új, üde hajtásban csorog a vérem.
Velem is történik a csoda! Nézem
a hálót, mit az időpók karja sző.
2016.05.06. Csorba Tibor