Csíksomlyó a székelyek Mária kegyhelye
sokak által kedvelt búcsú- s zarándokhelye
hol Jóisten mondá: a világot felosztja,
s a nemzetek közötti civakodást oldja.

Összehívta hát őket csíki dombtetőre,
és áldását adta az immáron szent földre,
helyén ma is egy kis kápolna széllel játszik,
s a földből jóság energiája sugárzik.

Tódultak is a nemzetek hát mindenfelől,
jöttek északról, délről, nyugatról, keletről,
jöttek lóháton, teveháton, elefánton,
ökrök vontatta szekéren, vagy csupasz lábon.

Megteltek a dombok népek sokaságával,
áramlott a tömeg, ezrével és százával,
felsorakoztak izgatottan egymás mellé,
különböztek, de értették a másik nyelvét.

Fegyver nem volt senkinél, az Úr hívta őket,
békesség, jóság uralta az ott levőket,
a Sátán nem lépte át Kárpátok határát,
elvesztette az Úrral szembeni csatáját.

Midőn mindenki már szépen, rendben egybegyűlt,
s az izgatott hangulat kissé lecsendesült,
felújítá az Úr ott a szerződést velük, 
szivárvánnyal köszöntve e nemes kötelük.

Szivárvány lészen tízparancsolat jelképe,
mélyen belevésve az emberek lelkébe,
ne feledjék sohase, mit az Úr tanított,
midőn a világból mindenkinek szakított.

Búcsúzóul nékik az Úr csak ennyit mondott:
"Hívek, szaporodjatok és sokasodjatok!
Népesítsétek be a földet, mely adatott,
uralkodjatok növényen, állaton!" - szólott.

Majd megáldotta őket, és nézett utánuk,
kísérte a négy égtáj felé vonulásuk,
s hogy az utolsó népet is elnyelte a mély,
az Úrra rászakadt a csend, a néma tökély.

Ült s várt a megáldott, szent helyen türelmesen,
azt hinnéd, azt nem adta oda senkinek sem,
de az Úr cselekedeti céltudatosak,
tudta, akiket vár, ők legyenek pontosak.

Aztán egy furcsa kis népcsoport közeledett,
mezítlábas kisfiú tehenet vezetett,
tehén hátán egy kislány ült, fején koszorú,
egy dalt énekelt, hangja cseppet sem szomorú.

A dal beleolvadt a tájba, magány elszállt,
az Úr lelke felvidult, lélegzete elállt,
már tudta, érezte, a szentelt föld kié lesz, 
két ártatlan gyermek elért az Úr szívéhez.

Kik vagytok? - kérdezte őket mosolygó szemmel,
a kisfiú csak állt mélyen lehajtott fejjel,
megilletődve hallgatott, nem jutott szóhoz,
az Úr előtt állt, és nem szokott ennyi jóhoz.

A kislány átadta a csokrot, lásd, szeretünk,
és szólt: Üdvözölve légy mi Urunk, Istenünk.
A testvérem, ő székely, és én magyar vagyok,
messzi földről jöttünk, míg kísértek angyalok.

Ámde eltévedtünk, utunkat elvesztettük,
s hogy mégis megtaláljuk, azt csendben reméltük.
Nézte őket az Úr, majd néhány kérdést tett fel:
Szüleitek hol vannak? S a kislány így felel:

Nincsenek szüleink, tán nem is voltak soha,
velünk az élet oly kegyetlen és mostoha.
Csillagösvényről vezetett hozzád az utunk,
s állunk előtted mély csodálattal, jó Urunk.

Akartok-e országot magatoknak? - kérdte, 
miközben karjával a gyerekeket védte.
Igen, mi Urunk, akarunk, de kérve-kérünk, 
adj mellé apát és anyát, legyen védelmünk.

Legyen, ki óvjon bennünket, mellettünk álljon,
legyen, ki vigasztaljon, s ha fáj, hát ápoljon,
jó és könyörületes vagy, és mi adható,
csak te adhatod meg nékünk, a Mindenható!

Elgondolkodott az Úr e kérés hallatán,
türelmet kért ott fenn, csíki domb magaslatán,
s miközben gondolataiba mélyedve ült,
körötte a két gyermek kacajok közt derült.

Kacagásuk, mint ezernyi csengettyű hallszik,
vidám játékuktól az ég a földre hajlik,
mikor megszólal Isten mélyen zengő hangon:
Legyen hát úgy, kívánságtok meghallgattasson.

Íme, itt van a föld, mit nemrég megáldottam,
nektek adom Erdélyt s Pannóniát, mint mondtam,
de ellenségeitek, ha sanyargatnának,
erős hittel, ha bírtok, megfutamodnának. 

Ezt az erős hitet s reményt most nektek adom,
s cserébe tőletek minden évben elvárom,
hogy Csíksomlyón, e szent helyen összegyűljetek,
hogy hitet és reményt ott megerősítsetek. 

S mivel mindenek Atyja, a Teremtő vagyok,
Én leszek ezentúl védő, óvó apátok,
de anyát is adok, a Szűzanyát, Máriát,
Jézus Krisztusnak, fiamnak szeretett anyját.

Legyen hát ő, Szűz Mária, a ti anyátok,
bajban, de örömben is hozzá kiáltsatok!
Tekintsetek fel most a fényesen kék égre,
hadd vegyen benneteket anyátok keblére.

S azzal Mária a gyermekekhez lehajolt,
ölelő karjával egy világot átkarolt,
fehér ruhája körbefonta a felhőket
még az ég is hullatta az örömkönnyeket.

Bár azóta már nagyon hosszú idő eltelt,
sok minden megváltozott, de a föld még szentelt,
egy dolog azonban ím változatlan maradt,
százezrek érkeznek a pünkösdi nap alatt.

Százezrek vonulnak a csíki hegytetőre,
hogy szert tegyenek hitre, akaraterőre,
hogy megerősödjenek reményben, s érezzék
Szentanya kezének simogató melegét.

T.M.

2016. május