A győzelem ára

Bomlik az egyensúly most mintha borulna,
a hadi szerencse ellenük fordulna?
Sok - sok elszánt harcos tüzes ördög, vágtat,
dübörög az ellen, indulnak a szárnyak!

Sötét foltként kúszik harctér közepére,
erős lovassággal Róma szemefénye!
Támad két oldalról iszonyú nyomással
tizedelve a Hunt sűrű kardcsapással!

Nincs már pihent csapat, akit  harcba hívjon,
ezért Attila hogy helyzetén javítson,
Nyergében felállva üvölti;  állj, vissza!
Fordul a bősz sereg, sorát igazítja.

Majd megiramlanak sebesen száguldva,
szinte füstölni kezd, zúg, porzik a puszta!
Mámoros az ellen, vezérük kiált, szól ;
- Kergessük ki őket, ebből a világból!  

Diadalmámorban vágtatnak kacagva,
lesújt a barbárra most Róma haragja!
Megtanulják végre, hol szorít a kengyel!
Ha szembe szállsz azzal mit a császár rendel!  

Lelassulni látszik, hirtelen fordulva,
miként visszapislant, és íját felhúzza,
idegen a vesszőt hegyéig feszíti,
hátra nézve céloz, s nyilait repíti!

Vércseként sivítoz, majd kong, döng duhogva,
nyílzivatar tombol vérteket paskolva,
Lovak ágaskodnak forgolódnak körbe,
szügyükbe acélhegy holtak közé dőlve!

Apokaliptikus fejetlen zűrzavar,
immár fordul a hun, mindent összekavar!
Kik elhitték hogy a csata meg van nyerve,
hüddve támolyognak sorokat rendezve.

Oly erővel zúdul ki az imént futott,
szinte az acélfal közepéig jutott.
Melyet oltalmazván maga elé emelt,
kit "zuhogó" áldás csaknem porig levert!

Aetius  római seregek vezére,
a kuszált sorokat rendezgeti végre.
Egymást ütik vágják össze gabalyodva,
hullnak az emberek, holtan le a porba!

Vérében hempereg hun, és a római,
halálhörgést nyögést lehet csak hallani!
Öblös garatnyílás mely elnyelve darál,
benne tombol lüktet, és arat a halál.

Mire az alkony az ég alját vörösli,
sötét palástját az éjszaka felölti,
Elül a harci zaj lassan csendesedve,
örök titok marad, ki lett a győztese.

Pihenőre térni vonulnak a hadak,
sok sebesült, halott, csatatéren marad.
Attila szól; - véretek,  dicsőségetek,
ti vagytok a világon legbátrabb sereg!