Tavasznak virág édes illatába
merítettem be ezt a levelem,
most úgy írom remegő kézzel,
hogy könnybe lábadt a szemem.

Címzést nem írok csak feladót
postás sem viszi sem levélhordó,
azért mert olyan helyre szánom
ahol nincs más mint felhő takaró.

Lelked Anyám ott fenn ragyog
itt vagy még szerető szívemben,
virágcsokrot sírodra úgy teszek
mécsest tartok másik kezemben.

Írtam eddig több verset is e napra
több írásműn kívül tudtad azokat,
de ma már csak a fájó emlékezés
papírlapja – ismeri azon sorokat.

Mécses sem ég mind örökké
a virágcsokor mind elhervad,
de bennem a boldog emlékezés
gyermeki szeretet míg élek marad.

Varga István Barcs