Szivárvány lengő trilláján
a nap csillámos virágpora
száll a pitypangos zöld réten,
mint verdeső szárnyú éjfél álomfoga.

Csipkeruhájában lelkének
színes, foltos zuhatagát
pókhálós, rút hajnalban
harmatcseppek szövik át.

Végtelen verklijének kereke
folyamat a mindenségben,
elterül kifulladva, bágyadtan
a sűrű, folyós sötétségben.

Kóbor, holt lelke sóhajtozik
az elhagyott néma temetőben,
a hold fekete felhők mögül
kukucskál fáradtan, szerényen.

Árnyak halk mesét suttognak,
rád hajolnak ágyadban,
vigyázzák mindenki álmát
mosolygón, komor álarcban.

Kismadár, bimbós rózsaszál,
napocska, katicabogárka,
mind megdermedve arra vár,
süssön fel az árva nap románca.

Csilingelő patak partján
őzike kissé bambán ácsorog,
harmatos fű, bokrok és fák,
ez hát a vágyott otthonod?

Szendergő, bár akkor is szívmeleg,
siralmas, összetákolt versemet
elolvasva, fogom és eldobom
mindegyik sorvégi rímemet!