Borozgatok - csendben halkan,
majd töröm fel, emlékeim kapuját,
mert a kopogtató nem működik,
de nem tölthetem, kint az éjszakát.
Sejtem - nem várhatok nagy csodát,
nem ismerem, minden emlékem kódját,
remélem megtalálom, a hiányzók kulcsát,
talán így bejárhatom, életem könyvtárát.
Az első kötettel, kellene kezdenem,
ott a nagykapus ház, ahol születtem,
Róza néni, Pepi bácsi, őket említhetem,
kukacvirágos udvarát, ebbe illeszthetem.
Pátkai néni, talán övé volt a kecske,
udvarába kerekeskút, oldalai belécezve,
széles udvart, hátul pajta keresztezte,
hatalmas kapuján, jutottunk le a kertre.
Házból kilépve, piactér beton korlátai,
jobbra mázsaház, balra katolikus templom,
körben öreg hársak, vadgesztenye fákkal,
mellettünk az iskola, oda kell majd járnom.
Sarkon a patika, akkor ritkán jártam oda,
míg mellettünk volt, egy zöld kapus ház,
kislány lakott benne, úgy hívták Vicuska,
hát Ő volt játszótársam, a bájos Éva.
Borom lassan-lassan, apad fogyogat,
ahogy idézem fel, elmúlt éveket napokat,
az akkori időnek, szelleme így megfogant,
gyermek vagyok újból, tépem a virágokat.
Írta-Varga István-Barcs.2017.