Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes
Soltész Irén
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

Boriska élete 11

Marika Lovász
Marika Lovász képe

      Stivike tragikus elvesztése után, már szinte élni sem akartam. Felszámoltam a munkahelyem, Mountein Wievi házunkat bérbe adtuk, s felköltöztünk a hegyre, ide a West Pointba a nyaralónkba. Kegyetlen évek következtek. Nem volt nyugtom, nem találtam sehol sem a helyem. Pistával vasárnaponként templomba jártunk Pioneerbe. Ott idővel megismerkedtünk emberekkel, s noszogatásukra elkezdtünk szétnézegetni a környéken .
      Egy ilyen alkalommal láttam meg a házat. Ki volt írva a kapura: Eladó. Kérleltem a páromat:
- ide menjünk be Apuka.
Nem akart Pista bejönni, mert még csak pár hónapja költöztünk fel a hegyre, még be sem laktuk választott új otthonunk, s már megint változtatni akarok. De addig érveltem, míg beletörődött. A városi házunk fedezetére adott a bank kölcsönt, hogy ezt a kis házat megvásárolhassuk, amíg eladjuk a nyaralót. Nos ez hamarabb bekövetkezett, mint reméltük. Eladtuk a nagy nyaralót, s megvettük ezt a kisebbet, amihez azért is ragaszkodtam, mert ez kőház! nem fából van, mint általában itt a házak.
      És szép lassan élet költözött nemcsak a házunkba, hanem belénk is. Pista munkásembereket hozott, bővítettük az otthonunkat, vendégházat, garázst, tároló helyiségeket, és egy hatalmas pajtát építettek, míg én nekiálltam a kertészkedésnek. A park részében bazsarózsákat, tulipánokat, nárciszokat, jácintokat ültettem. A kertészetben vásároltam labdarózsa bokrot, jázmint, babérlevelet, rozmaringot, leginkább olyan növényeket, mint szülőfalumban voltak. És csodát láttam, mert többségében megmaradtak, és ma is itt pompáznak a parkban, egy kicsi emléket adva Bakonycsernyéről. Lassan gyógyultak sebeim.

       Pár évig sehova nem mozdultunk, csak itt éltünk, dolgoztunk a birtokunkon. 1989-ben Édesanyám megint nálunk töltötte a telet. Itt volt velünk West Pointban. Otthonról fehér és lila orgonát hozott, abból ma is van egy orgonasor, a veteményesem mellett. Az új hajtásokból jutott sok barátnak, és abba az emlékparkba is, amit elveszített szeretteink emlékére három családdal hoztunk létre. A parkban messziről látni a magyar zászló színeit Sztivikém emlékére.
      A hegyi utak minőségét , amit te is megcsodáltál Marikám, a mama nem bírta elhinni. Azt mondta, otthon a főutak nem ilyen minőségűek, mint itt az erdeiek. Minden kanyarban kitérők, az út széleken elalvás riasztóval behúzva, és az autósok itt betartják az idevonatkozó írott és iratlan szabályokat. Egyszerűen kitérnek, félrehúznak a jobban teljesítő autók elől.
      Miután már rendben volt a kertünk, a ház körüli park szépen, ízlésünknek megfelelően éledezett, megint kezdtem üresedni. Nyughatatlan természetem űzött, hajtott, mindegy hova, csak menni valahova. Akkor beszéltük meg Pistával, ha csak lehet, utazni fogunk a nagyvilágba.

Rovatok: 
Irodalom