Sárga markoló az udvaron,
falak merednek csupaszon,
szél viszi a törmelék porát,
lebontják a régi iskolát.

Sok szép emlék fűzött oda,
bár nem tudtam, hogy csak ekkora,
idők során tán összement,
meghajlott, kicsit lepihent.

Padok, mit évekig koptattunk,
betűket, számokat tanultunk,
még fülemben a gyerekzsivaj,
az öröm, a játék és kacaj.

Énekszótól hangos terem,
a csend, és a néma fegyelem,
a kút hideg, frissítő vize,
a tízórai finom íze,

A gép kíméletlen dolgozik,
nem emlékszik, nem gondolkozik,
kell a hely az újnak, modernnek,
hova majd oly sokan betérnek.

Nem maradt más, csak egy kőhalom,
az elhagyott, üres udvaron,
a szél szemembe fújta porát,
már lebontották az iskolát!