Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Független Újságírók Szövetségének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes

Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

A bolondos Sándor bácsi.

János
János képe

Volt a mi falunkban egy bolondos bácsika, nevezzük Sándor bácsinak. Közel járt a hetvenhez, fiatalos mozgása volt, 4-5 évet le is tagadott, ráadásul még mindig jóképű volt! Hogy a nők mit szerettek benne? Talán azt, hogy mindig viccelt, volt közte sikamlósabbnál sikamlósabb, örökké mosolyra állt a szája. Nyugdíjából szépen megélt. Igaz agglegény volt.

     a Sándor bácsi igen szerette a szebbik nemet. Volt is belőle baja! Persze szeretett enni, inni de nem tudta a mértéket. Olyan eset is volt, hogy megevett egy fazék bablevest, majd hónaljig beásták a földbe, nehogy a sok babtól kipukkadjon. Pista barátjával sok fejfájást okoztak a falu népének. Azonban ő egy kissé szelídebben viselkedett.
   
Történt egyszer, hogy a férj meghallotta, hogy Sándor bácsi „látogatja” a feleségét. Amikor találkoztak, azt mondja a férj:
- Idefigyeljen Sándor bácsi! Ha még egyszer meghallom, hogy a feleségem körül legyeskedik, nem állok jót magamért.
Mire ő így válaszolt:
- Idefigyelj édes öcsém! Mit vagy úgy oda! Nem ettem meg, jut még belőle neked is!
Ezzel faképnél hagyta, aki annyira meglepődött e válasz hallatán, hogy se köpni se nyelni nem tudott.
A falu kocsmájában törzs helye volt. Mindig a bejárati ajtóval szemben ült, hogy szemügyre vegye, ki jön be és ki távozik. Meglátta, hogy Jóska most jött be, akinek szép felesége volt, Sárinak hívták. Sándor bátyánk fogta magát, felállt és már indult is kifelé. Azonban Jóska éppen megfordult, s észrevette, hogy Sándor bácsi elhagyta a kocsmát. Gyanús volt, hogy éppen akkor távozik az öreg, amikor ő bejött. Távolról óvatosan követte, arra vigyázott, hogy az észre ne vegye. Ment Sándor bácsi egyenesen a virág boltba. Jóska gondolta, hogy az ő feleségéhez megy, ezért gyorsan hazament és elbújt a ház sarkánál.
    Sándor bécsi j
ött is egy szál rózsával a kezében. Maga elé tartva szép komótosan ballagott. Jóska már messziről látta, gondolta aztán most megleckézteti, elveszi a kedvét, hogy más asszonyára gondoljon.
Ahogy a ház elé ért, már majdnem fellépett a tornác lépcsőjére, amikor rákiáltott:
- Mit akar itt azzal a rózsával?
Sándor bácsi háttal volt, a rózsát gyorsan beledugta a nadrágjába!
- Milyen rózsával? - kérdezte.
- Ha nem takarodik innen, máris eleresztem a kutyát!

- Megyek, megyek -  mondta ijedten.
Hanem amint megfordult, hasra esett és a rózsa tüskéi a legérzékenyebb ponton szúrták meg. Felordított, Jóska meg majd megpukkadt a nevetéstől.
Egy órán belül fél falu tudott az esetről. Még a rendőrségen is volt, ugyanis feljelentették zaklatásért! Amikor mondták, hogy miért is idézték be, így válaszolt:
- Hát a kapitány úr nem szereti a szép lányokat, akkor nem is érdemes élni, mert kérdem én, minek él az olyan ember, aki nem nőzik, nem iszik és nem kártyázik? -
- Nem vagyok kapitány, hanem százados. - mondta a rend őre.
- Az sem rossz! - jelentette ki Sándor bácsi.
Állítólag megúszta pénzbüntetéssel az esetet.
   
Egyszer Pista barátjával nagyon berúgtak. Volt egy nagy kutyája, az mindig kísérte őket bárhova mentek. A kocsmában voltak, amikor többen mondták, hogy Sándort egyszer meglátjátok, hogy elviszik az ördögök.
- Dehogy visznek, jó cimboráim ők nekem, -  mondta akadozott nyelvvel az öreg.
Amikor a kocsmáros már nem szolgálta ki őket, megpróbáltak felállni, hogy elinduljanak haza.
Pista még tudott járni, de Sándor bácsi nagyon keservesen. Kimentek a kocsmaajtón, ő szétterpesztett lábakkal ingadozott,  már indult volna, hogy a falhoz támaszkodjon, amikor az egyik ember, ráijesztett a kutyára, az meg felugrott és pontosan Sándor bá' lába közé rohant, őkelme meg puff a hátára és azt kiáltotta:
- Szerbusz Pista, engem már visznek az ördögök! - Az emberek a térdüket csapkodták a nagy nevetéstől!
    Két hétig nyugalma volt a falunak, ugyanis Sándorunk elhatározta, hogy felmegy a templom toronyba és pár galambot hoz, felcsap galamb tenyésztőnek. Majd elszaporodnak.
Kifigyelte, hogy a templom ajtaja mikor van nyitva. Fel is ment a toronyba, de arra nem gondolt, hogy a templom ajtaját bezárják. A galambokat válogatta, amikor  megszólaltak a harangok, éppen dél volt. A galambokat elengedte, a fülét befogta ugyan, de nem sokat ért. Valahogy lekászálódott a torony lépcsőin és hazament. Egy hétig siket volt aztán jobban lett, s kezdte elölről a  kalandjait.
    
Nagyon félt este a temető közelében járni. Ezt tudták róla a faluban. Egy vasárnap estefelé Pista komája rábeszélte, hogy a temető mellett sok bodza van és jó árat fizetnek érte, ha eladják. Még fát is tudnak hazavinni.
Ki is mentek, de arra nem gondoltak, hogy egy-két kópé kilesi őket. Közben iszogattak, amikor gondolták, hogy elég lesz a fából és a bodzából is elindultak hazafelé. Felveszi a hátára a fát, s mondja Pistának:
- Hú, de nehéz ez a fa, jó lenne, ha segítene valaki! -
Erre síri hangon megszólalnak a tréfacsinálók:
- Hányan menjünk? -
No Sándor bátyánk ijedtében ledobta a bodzát, az összekötözött fát, otthagyta Pistát és hanyatt homlok rohant a falu felé. Egy darabig nem is látták.
     Sajnos Sándor bácsi életének szomorú vége lett! 
Mondanom se kell, hogy ismét kerülgette a menyecskéket. Egy alkalommal meg akarta „látogatni” az egyik szép asszonyt, mindenre számított, csak arra nem, hogy a férj fogja fogadni, amikor bezörget az ajtón. Annyira meglepődött, hogy nem a kapu felé rohant, hanem a kerten keresztül. Nem messze volt egy derítő akna, hogy hogy nem a fedele nem volt lezárva. Sándor bácsi beleesett és megfulladt.
A temetésén sokan voltak, ott voltak bizony a szép asszonyok, még egyszer annyi nő volt, mint férfi.

   Azóta is mondják a faluban: ne menyecskézz, mert úgy jársz mint Sándor bácsi!

 

Nyírbogdány, 2016. június 1.

Rovatok: 
Humor