Ej, bolondos április,
csalóka vagy és hamis.
Kicsapongó életed
hol ragyog, hol fénytelen.
Nap fényével simogatsz,
csókolsz rügyet, szirmokat.
Mosolyodtól kábultan,
örömtől félájultan, 
új életre hőn vágyva
pattannak a világra.
Gyengéd, meleg ölelés
átfutó csak, s oly kevés,
mi jut nekik belőled,
hiába várják tőled.
Kiáltanak utánad,
faágon ül a bánat,
elfordítod az orcád,
hangjuk nem ér el hozzád,
nyalka széllel lovagolsz,
felhők hátán valahol.
Vár napfényes kikelet,
táncot lejtene veled,
hiába hív, rád nevet,
máshol csapod a szelet.
Csélcsap szíved fagyot ad,
s szerzel borús napokat.
Virágszirom zápor hull,
te figyeled távolrul',
közönyösen, ridegen,-
hideg szívű idegen.