Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Bohóc rapszódia 3. rész

Eternity
Eternity képe

– A kislány Adél, 3 éves múlt pár hónappal. Először észrevették, egyre csendesebb, és tartózkodóbbá vált. Nem volt olyan eleven sem, mint általában. Hamar elfáradt.  Helén is egyre nyugtalanabbul látta, máskor, amikor játszani szokott, akkor is inkább az ágyában hevert csak.  Nem volt étvágya sem.  Az orvos többször megvizsgálta.  Írt föl neki különböző gyógyszereket, vitaminokat, de változás nem történt, ami a javulásra utalna.

Erik döbbenten hallgatta. Valami égetően fájni kezdett benne az elmondottaktól. Mintha Helén és Alfréd alakja tűnt volna föl előtte. Szomorúan egymásba kapaszkodva. Feri bácsi hangja rázta föl töprengéséből!
– Ma reggel az igazgató bement hozzájuk. Sajnos azt mondta nekik, nem tud tovább várni: – Alfréd, ha nem tud fellépni estére. Mert tudja így képtelenség játszani! - Le kell, hogy vegye a számát, mert olyan vesztesége lesz a cirkusznak, hogy utána lehúzhatjuk a rolót!
Csend települt rájuk. Sokáig nem szólt egyikük sem. Gondolataikba merülve ültek egymással szemben. Csak a vendéglő nyüzsgő hangulata visszhangzott dobhártyájukban. Erik mintha álmából ébredt volna Feri bácsi hangjától:

 – Erik, veled mi van? Mondj magadról valamit.
– Én,  Feri bácsi? - rezzent meg Erik a kérdéstől.  – Itt élek, amióta eljöttem onnan.
– És? Játszol? Hol?
– Nem. Dolgozom egy gyárban. - válaszolt Feri bácsi kérdésére .
– Ez hogy lehet, Erik? Te, ezzel a tudással? Istenem! Nem értem. Miért?
- Oka van Feri bácsi. - nézett maga elé Erik. Olyan szomorúsággal, hogy nem merte tovább faggatni.
– El tudtál jönni, ott tudtad hagyni azt, ami az életed volt? - folytatta a kérdések sorát az öreg.
– Nem volt más választásom. - válaszolt Erik
– Miért, Erik? Miért? 

Újra hosszú csönd. Majd mintha nagy súly alá szorult volna. Folytatta Erik.
– Mert az életemben nem volt, és nem lesz még egy olyan társam, barátom,  mint Alfréd. S én nem akartam keserűséget okozni neki. - Feri bácsi megütközve nézte. Kiitta sörét.
– Mennem kell Erik! Nagyon örültem. - mondta és a  kezét nyújtotta.
Kezet fogtak. Igazi meleg baráti kézfogással. De Erik nem engedte még el a kezét.
– Feri bácsi! Azt szeretném kérni. Nagyon kérem. Arról, hogy engemet látott, ne beszéljen senkinek. Főleg Helénnek, és Alfrédnak ne.
– Jó. Rendben. - bólintott az öreg. – Mennem kell, még fel kell készülnöm az előadásra. Ég óvjon Erik!
– Minden jót! - Feri bácsi viszonozta a köszönést. Hosszasan nézett utána, ahogy becsukta maga után az ajtót, s kilépett az utcára.

Erik nem tudja, hogyan ért haza. Felkavaró beszélgetés volt. Az a pár év, amit magányosan eltöltött. Úgy érezte, sorsát elfogadva, és abba belenyugodva kell élnie. Nem akart emlékezni. Elásta a múltját. S most mégis. Újra előjött! Itt van! Azt hitte, nem érezhet annál nagyobb keserűséget, mint amikor a Fővárosi Nagy Cirkuszból bőröndjével a kezében megszökött, és nem köszönt el senkitől! Nagyon erős lelkiismeret furdalása támadt a hallottaktól. Csak ült maga elé nézve, töprengve. – Istenem! Teremtőm!  Ha akkor ott maradok.  Talán Alfréd és Helén most nincs ebben a reménytelennek tűnő, nehéz helyzetben, rebegte maga elé. A kislány, Jézusom!  Nem tudom, de biztosan gyönyörű lehet, és Helén!  Ó, Helén!
Hirtelen felugrott! Mintha valami az eszébe jutott volna. Egy gyors határozott mozdulattal nyitotta ki a szekrényajtót. Rövid kutatás után kiemelte a bőröndjét. Az asztalra tette. Kinyitotta.  Reszketett a keze az indulattól. Azt hitte, soha többé nem fogja már kinyitni! Nem akarta látni, ami benne van! Ám az élet felülírta a maga forgatókönyvét! Nem maradt benne hely tovább a nagy fogadalmaknak. Felhajtotta a fedelét.  Nézte ami benne van. Az az idomtalanul nagy kacsaorrú bakancs. Túl méretes  kockás zakó, rikítóan élénk, piros csíkos nadrág. S egy csúnya kócos paróka mintha zöld fűből lenne a haj rajta. Alatta egy kis fekete doboz,  különböző színű, festékekkel, púderekkel, ecsetekkel. S végül legalól. Egy nagy bekeretezett kép. Két kikent, harci díszben pompázó bohóc állt rajta boldogan mosolyogva. Középen egy csodálatos szép, csinos, kis táncos nővel. Aki rózsaszín rövid ruhában, testhez simuló harisnyanadrágban állt köztük. Sokáig nézte. Arca egyre komorabb, határozottabb lett. – Meg kel tennem! Megteszem, akármi is lesz.
Visszahajtotta a bőrönd tetejét. Hallotta a cipzár hangját, ahogy lezárta vele a tetejét. Majd kezébe fogva elindult otthonról.

Az este kellemes levegőjével, illatával feledtette a nyári nap forróságát. Kellemesen cirógatva fújt egy kis szellő. A sátor környéke megelevenedett. Érkeztek sorban. Jegyet megváltva egymás után a sátorba elfoglalták helyüket a nézők.

Alfréd is készülődött az előadásra. Sorban szedte elő, válogatta ki a nagy bőröndjéből, amire szüksége lesz. A nagy kockás zakót felöltve, ellenőrizte, mindennek a helyén kell lennie. A számtalan  zseb, ami a zakón található volt. Mind rejtett valami kelléket, holmit.  Most a kis fekete doboz került elő. Szedte ki belőle a kis tubusokat, tégelyeket. Maga elé téve, hozzálátott, hogy kifesse magát. Tudta a bohóc semmi emberi ábrázatot nem mutathat. A nevetés világában még takar a festék. Nem szabad érezni! El kell felejteni, ki vagy. Játszol, belesimulsz egy új dimenzióba mit te, magad alkotsz meg. Csak erre koncentrált most már. A tükörbe megnézte magát. Készen volt. Ekkor lépett be Helén mellé érve átölelte.

– Ne félj, sikerülni fog! Sikerülnie kell! Sokan, HÁLISTEN, nagyon sokan lesznek! S most is egyre gyűlik még a nép. Szép kasszasiker lesz remélem. - Alfréd lágyan megölelte. Halványan elmosolyodott.
– Helén mielőtt porondra lépek. Bármi is lesz, tudnod kell. Nagyon szeretlek benneteket!
Az ágyhoz lépett, hosszasan nézte az ágyban fekvő csöppséget.
– Adél!  Drága Kis Tündérem. Ha másért nem is, remélem érted, miattad, megsegít az Úr!
– Segíteni fog Alfréd! Érzem, tudom! Nem tudom hogyan, de érzem, segíteni fog! Mert segítenie kell! - mondta Helén remegő elcsukló hangon. 
– Mennem kell,  Életem. Maradj itt, addig ne hagyd magára Adélt, ameddig én nem jövök vissza. - kérlelte Alfréd. 
Helén hosszasan átölelve csókolta meg.
Vigyázz, te! Nehogy csirizzé váljon a liszt. - Próbált még egy utolsót mosolyogni Alfréd. Mielőtt elindult a sátor irányába, az artistáknak elkülönített kifutó felé.

folyt. köv.

 

Rovatok: 
Irodalom