Kétezer és néhány éve, hogy napkeleti bölcsek
Reménycsillag ragyogásban csodát jövendöltek.
Mentek, hittek és jártak a csoda nyomában:
Valami nagy békességnek szívbe ható feltámadásában.

Apostolok jövendöltek: Isten fia születik a Földre.
A gonoszság sötétségét elűzi ő, most és mindörökre.
Jő a csoda, és fényesség ragyogja be arra majd az eget;
Követni kell a csillagot, utat mutat, s hirdet szeretetet.

Betlehembe kellett menni császár parancsára:
Összeírnak kisdedeket, kik jönnek a világra.
Nehogy egy is megszülessen összeírás nélkül;
Ha parancs, hát meg kell lenni császár intésétől.

József és Mária, szamarukkal útra kerekedtek;
A parancsot követni kell, amit kihirdettek.
A kisdeddel nem rejtőzhet senki e városban!
Angyal védi lábuk nyomát a messzi távolban…

Nyüzsgő tömeg, a város telve, hogy Betlehembe értek.
Az égen szikrázó alkonyesti csillagok is égtek...
Az éj közel, a vándor fáradt, s áldott terhével Mária…
József oldalán tán rögvest lerogy a Szűzanya.

A vendégházban nincs számotokra hely, nem értitek?
- tárja szét kezét a gazda – hisz minden zúg telített - …
Mária leroskad, édes terhével pihenne már…
El innen koldusok! Itt nincs helyetek! Tovább!

Heródes parancsa: minden újszülöttnek veszni kell!
Isten fiát jövendölik –, nincs itt számára hely!
Az istállószolga szíve megremeg -, szánalom? Sugallat? -
- A barmok között meghálhattok, párájuk enyhet ad!

Vezeti a szolga őket a jászolhoz, beljebb…
Pihenjetek, itt az éjjel, senki nem zavar meg!
Szegényes szálláson édes a nyugalom…
Barmok párájában jó meleg az alom.

Félelem üli meg -, mondják -, a házakat.
Heródes vérszopói járják az utcákat;
Keresnek gyermeket, s ölnek újszülöttet.
Jelt írnak küszöbre. – Az őrült császár retteg.

Valami égi jel, fényes csillag ragyog! - nézik a pásztorok -.
Követni kell! Hívogat, és utat mutat, oly fényesen ragyog.
Az istállófiú álmot lát: az égen fénycsóva száll…
A jászolban, szelíd barmok párájában egy kisded hál.

Az istálló megtelt ragyogással, hittel, - a csoda! -
A fény sugárzik, a kisded mosolyog, fején a glória.
Napkeleti bölcsek jönnek, követve a csillagot…
Letérdelnek imára kulcsolt kézzel a pásztorok.

Halleluja, halleluja! – zeng az angyali kar –
Szeressetek! - Zeng a szózat -, s a nép csodát akar…
Csodás jelek: az istálló kárpitján is csillagfény ragyog.
A jászolban Isten Fia született a földre, s a gyermek mosolyog.

Szeressetek! – szól a szózat – száll a magas égbe…
Szeressetek és higgyetek!  Csoda száll szívekbe…
Mennyei fény ragyogja be a jászolt, s szalmán a kisdedet…
A pásztorok és bölcsek tudják: Ma itt Messiás született!

Azóta is zeng a szózat: szeretet és békesség a szívekben…
Karácsonynak táján, reménysugár ébred minden jó lélekben..
Megszületett – szól a fáma - szegényeknek Messiása…
Őrült császár szíve remeg, s a gyermeket nem találja.

Inog a trón, gonoszsága égbe szökő, s minden tette.
Pásztorok és a bölcsek szíve a gyermeket megmentette.
Azóta is zeng a szózat: szeretet, és békesség szívekben...
Karácsonynak táján reménysugár ébred minden jó lélekben…

Kétezer év elmúlásán már keleten vörös csillag támad…
A szívekbe nem szeretet, más érzések, áramlata árad…
Harangszóra sem zeng bennünk, nem szólít imára csendben;
Rideg a szív, reménytelen, nem ered fény szorongó lelkekben...

Megsápadt a vörös csillag, szeretetet sem sugárzott soha.
Emberfia, Isten Fia! Gyújts fényt nekünk, és ragyogjál újra!