Hívták, hát menni kellett,
anyja sírva búcsúzott,
testvére a kezét fogta,
menyasszonya zokogott.

Vigyázz fiam, ne menj oda,
hol a golyó rád talál,
idehaza, hisz jól tudod,
egész család visszavár!

Kedves bátyám, megyek veled,
őrizlek, vigyázok rád!
Hogy jöhetnél, maradj itthon,
te leszel a férfi már!

Elvitte a vonat messze,
háborúba, harctérre,
kétszer kapott kitüntetést,
csillagot a mellére.

Évek teltek, hírt nem kapott,
arra posta sosem járt,
remélte, hogy menyasszonya,
nem felejti, és rá várt.

Hullottak a jóbarátok,
vérben úszott már a föld,
parancsnoka ordította,
ne kíméld, csak öld és öld!

Aztán könnyű lett a teste,
szállt a légben súlytalan,
kereste a szép kedvesét,
repült hozzá boldogan.

Ott találta szobájában,
egy levelet olvasott,
hősi halált, kitüntetést,
mindent ebben megkapott.

Itt vagyok hát, ne sirass meg,
visszajöttem hozzátok,
de a leány csak zokogott,
mert ott senkit nem látott.

Értelmetlen halálokkal
se szebb, se jobb a világ,
csak azt tudjuk, csak azt látjuk,
gyászba borul sok család.