Méltósággal feszülsz az égnek Badacsony,
a felhők könnye hull bazalt homlokodra.
A Nap bújócskát játszik a vízfodrok felett.
Így szendereg a Balaton, alvón mereng.

Álmában feldereng a nagy embersereg,
mely nyáron végnélkül kereng a parton.
Most nagy úr a mérhetetlen csend. 
Hulló levelek halkan neszeznek, s

a rozsdás avaron megbotlik a szél,
csodás, vígságos nyarakról mesél.
Belesajdul szívem a késő őszi tájba.
Árva kikötőben a madár sem jár ma,

Csak én hallgatom itt a néma csendet.
Majd eljövök, ha a nyár újra csenget.