Vastagra szőtt ezüstszürke felhőzet,
Neki van most dolga a szikkadt földdel.
Nem ad rést a tolakodó napfénynek,
A cseppjei most nagyobb kincset érnek.
 
Nem esik még, ilyenkor lóg a lába,
Ahogy nagyapám mondta hajdanában.
Állomásra személyvonat érkezett,
Hölgy zsebkendője zászlóként lengedez.
 
Párjának, egy kedves bajuszos úrnak,
Ki cilinderével int, így búcsúznak.
Másik kezében szorongat egy ernyőt,
Mellette kutyus vakkant egyet-kettőt.
 
A mozdony gőzt enged ki és úgy sípol,
Mint szellem, mikor kijut a palackból.
Kalauz vonatajtó előtt járkál,
Uram, indulunk, mindenki felszállt már.
 
Ugye, itt vársz, egy hét múlva érkezem,
Hogyne várnálak, édes-kedves szívem.
Gyógyuljon meg nővéred mihamarabb.
Ernyőt nyit, az esőcseppek koppannak.
 
2026.október 25.  (módosítva)

TM