Béla sofőr, és így nagy szüksége van a szemére. Egyébként is, de sofőrként fokozottan.
     Ezért rosszul érintette, hogy elkezdett fájni az egyik. Pislogott, dörzsölgette, de hiába, egyre inkább pirosodott, és egyre inkább fájt. Ebből szemészet lesz, gondolta, és jól gondolta. Megyei jellegű ellátó intézményben kötött ki. Kis ráhangolódós sorbanállás után, a doki és Béla mélyen egymás szemébe néztek. Ebből Béla semmit sem tudott megállapítani, a doki annál inkább. Ez bizony árpa, közölte Bélával, akinek ez nem sokat mondott, mert nem kombájnt vezetett, hanem kamiont. Felvágjuk, kitisztítjuk, és mehet is haza, nyugtatta meg az orvos, és már a kezében volt az injekciós fecskendő. Ez most kiböki a szemem, aggódott Béla, és már azon volt, hogy felugrik, mikor a doki szerencsére mellé szúrt. A szeme mellé. Hát utána Béla már nem félt, mert a többi szúrást nem is érezte, így pislogás nélkül, egészen közelről figyelte a doki tevékenységét, aki ezek után a kezébe vett egy kanalat. Egészen olyan volt, mint amivel otthon a bablevest eszi, csak nem volt zsíros. Ezzel a kanállal aztán belenyúlt Béla szemgödrébe, és hopp, kifordította a szemét. Béla látott is, meg nem is. Egyik szemével, ami még a tervrajz szerinti helyén volt, rendesen látta a dokit, a nővért, a szobát, a másik meglepődött szemével, pedig csak a leveses kanál alját látta. Ezt elcsukló hangon közölte is az orvossal, aki ennek nagyon örült, igazolván azt, hogy jól fordította ki Béla szemét. Miközben Béla teljesen elmerült a kanál gyönyöreiben, a doki felvágta, kitisztította Béla nagyra nőtt árpáját, amiből ő a sokk hatására semmit észre sem vett, bár szem hiányában nem is láthatta volna. A művelet befejeztével a jó doktor visszakanalazta Béla szemét régi megszokott helyére, majd kapott egy szép nagy kötést a fejére.
    Két nap után a kötést levéve az volt az első dolga, hogy megnézze, nem-e esik ki a szeme. Szerencsére megállta a helyét, stramm szeme van a Bélának.