Nagyapám egy faágat faragott,
apró mintákat karcolt, vésett bele,
lábánál a puli vigyázta,
ő volt a füle, és a szeme.

Ha vakkantott, valamit nagyon figyelt,
nagyapám fejével felé biccentett,
a kutya boldogan felugrott szaladt,
és már terelte is, aki meglépett.

Sok- sok éven át így éltek dolgoztak,
értették egymást akár hangtalan, némán,
együtt ettek, a déli pihenőben,
első falat a pulié volt méltán.

Most az égi legelőket járják,
a nyájat csillagok közt terelve,
néha látom őket nyári délután,
a bárányfelhőket figyelve.