Soha nem gondoltam ezt valaha,
takaróztál volna hervadt virágba,
a csók, mely akkor maradt a porban,
amit már többé nem csókoltam soha.

Valaha nem gondoltam volna,
az élet sokszor mily mostoha,
tárt karom mellett máséba omlottál,
azóta sokszor csetlettél-botlottál.

Már a valahára nem is emlékszel,
hogy találkoztál a régi emlékkel,
Bálint napján szembejöttél velem,
én csak vánszorogtam járdán betegen.

Számodra csupán idegen voltam,
mellettem mentél, átnéztél rajtam,
sok éjszakán rólad álmodoztam,
fájdalmamban nevedet suttogtam.

Méltatlanná vált minden emlékezés,
régi kacatok közt a keresgélés,
időnek útját sosem gátolhatod,
emlék benned úgy marad, ahogy hagyod.